Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Jobbik ifjúsági tagozatának két vezetője Umberto Eco „Hogyan írjunk szakdolgozatot?” című könyvével ajándékozta meg a köztársasági elnököt.
Umberto Eco „Hogyan írjunk szakdolgozatot?” című könyvét vitte a Sándor-palotához a Jobbik ifjúsági tagozatának két vezetője pénteken, akik Schmitt Pál doktori disszertációjának plágiumgyanúja kapcsán nyilvánítottak véleményt. Takács Krisztián az újságíróknak elmondta, megdöbbentek azon, hogy az államfő egy bolgár sportkutató művéből vette át doktorija nagy részét. További problémának nevezte, hogy a disszertáció az alapvető formai követelményeknek sem felel meg, mert az nem tartalmaz lábjegyzeteket. Szerinte az ügy napvilágra kerülése „óriási morális rombolást vitt végbe”.
Társa, Stummer János azzal folytatta, hogy ha Schmitt Pál „felelős államférfinak tartja magát, akkor egy mérlegelés után vagy megteszi a megfelelő lépéseket vagy kiáll a nyilvánosság elé és tisztázza magát.” A Jobbik ifjúsági tagozatának vezetői szerint ha bebizonyosodik a plágium, akkor Schmitt Pál alkalmatlanná válik arra, hogy megmondja a fiataloknak, mit tegyenek az ország sorsának jobbra fordítása érdekében. A sajtótájékoztató végén a két politikus bemehetett a Sándor-palotába, ahol átvették tőlük a könyvet.